Oktató


Mindig is arra vágytam, hogy olyan munkáim legyenek, amiket szeretek, mert csak így tudja a legtöbbet kihozni magából az ember. Több eltérő területtel is foglalkozom, de szerintem annyira kiegészítik egymást és színessé teszik az életem, hogy nekem ez a természetes.

Hiszek benne, az embernek mindig kell, hogy legyenek céljai és álmai, amelyeket sohasem szabad feladnia. Az én célom mindig is az volt, hogy a mozgás, a tánc az életem része legyen. Már kiskoromban versenyszerűen ritmikus gimnasztikáztam, több éven át tanultam balettozni és jazz balettozni.

Bár elkanyarodtam egy időre ettől a területtől és közgazdász végzettséggel marketingesként és PR-osként dolgoztam, ma már elmondhatom, hogy a mozgás és a tanítás a mindennapi munkám része. A Pilates számomra nagy szerelem lett. Talán azért is mert derékfájással küzdő anyukaként, amikor már szinte feladtam, hogy egyszer rendbe jön a derekam, találkoztam ezzel a mozgásformával és egyre jobban lettem. Saját magamon is tapasztaltam, hogy mennyire hatékony, ha megfelelő szakemberektől és a saját szinteden edzed magad. Az egész testet átformálhatod vele egy éven belül, ha rendszeresen végzed.

A mozgás öröme mellett nagyon fontos nekem a vendégek fejlődése, hogy nap mint nap látom, hogy fejlődik a testtudatuk, helyesebben tartják magukat és teljes testi átalakuláson is átmennek megfelelő edzés gyakorisággal. Sőt talán a legfontosabb, hogy jobban érzik magukat a hétköznapokban is, és esetleges fájdalmaik megszűnnek.

A Pilates egy fantasztikus mozgásforma, bátorítok mindenkit, hogy próbálja ki!

Képzéseim:

APPI Pilates – APPI fully certified Rehabilitation Matwork Pilates Instructor – APPI Rehabilitációs PIlates oktató

Pilates Institut- Füzy Pilates oktatói képzés (talaj kezdő, haladó, személyi edzés, reformer gépes pilates)

Pilates Institut Spirals képzés – táncosabb Pilates

Fittness Company aerobik sportedzői képzés

Art edzőképzés –  személyi edzői képzés

Bailar Aerobik

BGF (volt Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskola) – Kereskedelmi Szak

Corvinus Egyetem angol-magyar MBA

Szeretettel várok mindenkit, aki

  • testileg, lelkileg szeretne feltöltődni,
  • harmonikusabb, formásabb testet szeretne,
  • fel szeretné készíteni testét a terhességre,
  • szülés után újra formába szeretne kerülni,
  • mozgásszegény életmódot él,
  • hátfájással, ízületi problémákkal küzd,
  • más sportban való teljesítményét szeretné javítani,
  • a mozgáson keresztül szeretne kikapcsolódni.

Molnár Gréta